A szoftveres szabadalmakról volt szó egyik délelőtt. Az FFII szerint, ha Európában is lennének szoftveres szabadalmak, akkor a legtöbb online bolt valószínűleg legalább ezt a 20 szabadalmat sértené:

Az FFII előadása után Keith Bergelt az Open Invention Network (OIN) nyílt szoftveres szabadalmi portfólió ügyvezetője invitálta az érdeklődőket a kafetériába. Hat-nyolc ember között ücsörögve adta elő a mondanivalóját. A következőket jegyzeteltem:
- Az OIN-et 6 cég alapította és finanszírozza.
- TomTom ügy: az autóipar és a fogyasztói szegmensekben nagyon erős a válság miatti visszaesés, ez megrendítette a TomTom stabilitását is, vonzóvá pedig a meglévő piaci csatornái tették, minden TomTom GPS Windows alapú eszköz lehetne… az OIN segítségével végül 1m alatti összegben egyeztek meg, megvédve a TomTomot az abszorbálástól.
- A 90-es években legtöbb innovációt (>50%) a Szilícium völgyben a G8 és a BRIC országainak állampolgárai valósították meg. Az innovatív emberek immár otthonról teljesíthetnek a nyílt szoftvereknek köszönhetően, nem kell a Szilícium völgybe költözni ezért.
- A WIPO előtt az sw szabadalmak elleni tüntetések elriasztják a döntéshozókat, és ez káros a konstruktív párbeszédre: “Protesting at WIPO alienates the culture”. A közösségnek meg kell értenie, hogy a változásoknak is van egy természetes rendje: “understand the nature of change”. Összességében mérsékelt álláspontot képvisel a szoftveres szabadalmak kérdésében. érthető, az egyik szponzor a világ legnagyobb szabadalmi portfólió gazdája.
- A szabadalmi perek üzleti modellje az, hogy peren kívül megegyezni sokkal olcsóbb mint bíróságon évek és milliók elköltése után nyerni. A megtámadott inkább fizet pár százezret, mint több milliót.
- Keith két fajta szabadalmi troll-t emleget:
- a standalone troll - sok szabadalmat halmoznak fel, gyorsan perelnek, nagy a pörgés. Speciális képviselőjük az Intellectual Ventures nevű cég, mivel a megtérülési horizontjuk több mint 10 év és eddig még a gyűjtésen kívül nem mutatták egyéb troll tevékenységek jeleit. Keith szerint még nem lehet tudni, miből lesz profitja. Azóta bekaszáltak 120 milliót… ez elég durva.
- corp troll, célja minden egyes peren kívüli megegyezéssel növelni a szabadalmait elismerők számát, ezáltal erősítve más piaci szereplőkben is a kényszerűséget a szabadalmi portfólió “önkéntes” licencelésre.
Aki még nem csatlakozott volna ehhez az online petícióhoz, gyorsan tegye:
~stef/blog/

